Egy baba érkezése megrengetheti a házasságot - az élet a gyermekvállalás után kihívás

Egy gyermek érkezése örömteli lehet – de konfliktust is okozhat még a legszilárdabb kapcsolatokban is.

Judit felkészült rá, hogy az élete meg fog változni, ha szülővé válik. Aztán amikor az első ultrahangvizsgálat kimutatta, hogy két babát vár, tudta, hogy az élete még inkább meg fog változni, mint azt elsőre gondolta. Amire nem volt felkészülve az az volt, hogy mennyire fogja ez befolyásolni a kapcsolatát a férjével, akivel 4 éve voltak házasok. A szülés után nem sokkal robbanásig feszült viták kezdődtek és már a válás gondolatáig is eljutottak.

Judit szerint a vitáik egyik fő kiváltó oka a munkamegosztás volt. Férje végezte ugyan a házimunka nagy részét: takarítást, mosást, főzést, de magával a szülői feladatok ellátásával kapcsolatban is több segítségre lett volna Juditnak szüksége. "Császármetszéssel szültem, a testem szétesett. Két babát etettem a nap 24 órájában, a hét minden napján anélkül, hogy aludtam volna. És ha az egyikük sírt, a férjem mindig azt mondta: »Ó, csak téged akarnak«", ahelyett, hogy együttérzett volna velem. "Iszonyatos dühöt éreztem iránta."

Több szülő osztja Judit tapasztalatát, mint ahogyan azt gondolnánk.

Kutatások kimutatták, hogy a kapcsolatok túlnyomó többsége megváltozik egy gyermek születése után. Egy 2021-es tanulmány kimutatta, hogy a párkapcsolattal való elégedettség ingadozik és az együttlét első 10 évében csökken –, függetlenül attól, hogy a párok szülők-e vagy sem.

Továbbá minél több gyermeke van egy párnak, annál kevésbé valószínű, hogy elégedettek a kapcsolatukkal. Különösen a csecsemős anyák a legkevésbé boldogok: a házas anyák 38%-a rendelkezik csuupán magas elégedettséggel, szemben a gyermektelen házas nők 62%-ával.

Nem meglepő, hogy a szülőség kihívások elé állítja a párkapcsolatot. A párok túlnyomó többségénél a kapcsolati tényezők: mint a kommunikáció, az intimitás és az együtt töltött idő – csorbát szenvednek a baba születésekor. Ehhez adjuk hozzá a stresszorokat, mint az alváshiány és a pénzügyi szorongás. Gyakran lehetetlennek tűnik a pár számára, hogy elkerüljék a további konfliktusokat vagy feszültségeket a gyermek születése után.

Mindez sokkolóan hat sok friss szülőre, nagyrészt azért, mert ritkán beszélnek róla.

A szakértők és a párok egyaránt úgy vélik, hogy a szülés előtt ritkán foglalkoznak ezzel a témával; a közösségi média egy idealizált, mosolygós szülőket ábrázoló képsor jelenik meg, akik a babáikkal pózolnak gondtalanul. Sőt, még a barátok és a családtagok is ódzkodhatnak attól, hogy nyiltan beszéljenek a szülőség nehézségeiről, néha attól tartva, hogy ez szeretteiket a partnerük ellen fordítja.

A szakértők szerint ennek eredményeként a szülők elszigeteltnek érzik magukat, szégyellik a nehézségeiket, és kevésbé valószínű, hogy segítséget kérnek – ami a párkapcsolati kihívásokat még inkább súlyosbítja.

Repedések a kapcsolatban

A szülővé válás nem az egyetlen oka az új konfliktusoknak. Tény, hogy a baba születése előtt a pároknak több idejük van olyan problémákra és megoldásukra összpontosítani, mint a rossz kommunikáció. Ez nehezebb, ha egy gyermek is adódik a képhez.

Éppen ezért sok pár a gyermekvállalás után küzd a kapcsolatukkal. Nem jó a szexuális életetek? Nem lesz jobb, miután gyermeket vállaltatok sem.

Egy olyan szokás vagy viselkedés, ami a gyerek születése előtt csak "egy kicsit idegesítő", komoly problémává válhat. Ha például az egyik fél szeret videojátékozni, ezt kikapcsolódás számára, az a gyerekek születése előtt még nem jelent problémát. De ha a gyermek születése után videojátékozik, az azt jelentheti a partnerének, hogy a másik cserbenhagyja és neki egyedül kell szülőnek lennie, míg a partnere játszik.

A konfliktusok nemcsak a már amúgy is problémás kapcsolatokban merülnek fel – olyan párokat is érintenek, akik sziklaszilárdnak tartják a kapcsolatukat. Tegyük fel, hogy a világ legjobb kapcsolata a tiétek. Továbbra is szükség van a megértésre és a beszélgetésekre a dolgokról, amelyek a szülőségben elmérgesedhetnek.

"Azt feltételeztük, hogy a kapcsolatunkban lévő összes – vagy legalábbis a legtöbb – problémánkat megoldottuk, és hogy van egy jó, szilárd alapunk egy család felépítéséhez" – mondja Zita. Úgy gondolták, hogy új szerepeik zökkenőmentesen a helyükre kerülnek. A férje már a házimunka felét vállalta, így Zita feltételezte, hogy a szülői munka is egyenlően oszlik majd meg közöttük. Ám ahelyett, hogy a felmerülő esetleges problémákat megvitatták volna, inkább arról beszélgettek, hogy milyen színűre festenék a gyerekszobát és milyen nevet adnak a babának. A szülés után csak egy irreális elvárások, fáradtság és egymás iránti neheztelés özöne volt. Zita gyorsan "alapértelmezett szülő" szerepben találta magát, amitől dühös lett. Ugyanakkor minél többet engedett Zitának a férje a szülői szerepben lenni, és az annál ügyesebbé vált benne, annál inkább mikromenedzselte a férfit, megpróbálta átvenni az irányítást, - ezt a viselkedést anyai kapuőrzésnek nevezik.  "A probléma felét én okoztam" – mondja Zita, hozzátéve, hogy olyan dühkitöréseket produkált, amit máig szégyell. Ráordított a férjére, az pedig "traumatizáltan" a telefonjába menekült, ami Zitát még jobban feldühítette. Frusztrált volt, és mivel úgy találta, hogy a kommunikációs kísérletek csak veszekedéshez vezetnek, fontolóra vette a válást.

Tamás azt mondja, hogy feleségével két gyermekük születése után "neheztelés" alakult ki egymás iránt, annak ellenére, hogy házasságuknak "nagyon szilárd alapja" volt. Első fiuk hasfájós volt, és az első három hónapban egyáltalán nem aludt, hacsak nem tartották a karjukban. Második gyermekükkel a szülői és háztartási feladatok ellátásához szükséges idő és erőfeszítés csak fokozódott. "Annyi felelősség volt, és a követelmények annyira magasak voltak, hogy szörnyen kimerítőnek találtam. Úgy éreztem, hogy teljesen kiégtem, mígnem a stressz és a nyomás miatt szinte minden nap sírtam." Ez, mondja Tamás, konfliktushoz vezetett a feleségével – nem veszekedésekhez, hanem a háttérben feszülő állandó neheztelés tette mérgezővé a légkört.

Sosem végződik jól

A gyermekgondozással járó számtalan stressz, beleértve azt is, ahogyan gyakran megerősíti a hagyományos nemi szerepeket, nem az egyetlen kihívás a gyermeket nevelő párok számára. A baba születése gyakran identitásváltást is hoz magával mindkét szülő számára egyénileg és együttesen is, ami jelentős kihívásokat jelent.

"Fogalmad sincs, hogyan fog megváltozni a személyiséged, amíg meg nem születik a gyermeked" – mondja Ádám. "Hirtelen olyan dolgok kezdenek érdekelni, amik korábban nem, és a partnerednek el kell fogadnia egy új partnert."

A jelenséget persze tanulmányozták, különösen az anyák körében, amit anyává válásnak (matrescence) neveznek. Ezek a változások, amelyek a viselkedést befolyásoló hormonális változásoktól a testképig terjednek, gyakran már a terhesség alatt elkezdődnek. A férfi/ apa számára zavaró és elbizonytalanító lehet látni, hogy partnerük már a baba születése előtt megváltozik.

A mentális egészségügyi problémák, amelyek szintén gyakoriak a szülés előtti és utáni időszakban, további kihívásokat jelenthetnek. A szülés utáni depresszió például az anyák egynegyedét és az apák tizedét érinti.

Amikor a Martin apa lett, a szülés utáni időszak nehezebb volt, mint azt valaha is képzelte volna. Feleségének traumatikus szülése volt; a fiának allergiája és táplálási problémái voltak. És sem neki, sem a feleségének nem volt segítsége a rokonságból. "A család hiánya, amikor az ember egy nagyon nehéz első hat hónapot él át, nagyon-nagyon kimerítő volt. A feleségem pedig súlyosan szorongott… amit valószínűleg súlyosbítottak a fiam egészségügyi problémái" – mondja. Nyomást gyakorolt magára, hogy a lehető legtöbb nyugalmat és stabilitást sugározza kifelé. De ő is stresszes volt. és néha türelmetlenné vált a feleségével szemben. Hatéves kapcsolatuk során soha nem veszekedtek ennyit. A feleségén megfigyelt változások befolyásolják a fizikai intimitás szintjét is. Nem csak a szex ritka manapság – másfajta szeretet is, mint például az ölelkezés vagy az egymáshoz bújás. "Talán ez egy önbecsülési dolog, ahol az identitás az anyasághoz kötődik. Azt mondja a feleségem »Most már csak anyának érzem magam, nem pedig egy magabiztos embernek« Ez számomra egyfajta elutasításnak tűnik." – mondja Martin.

Vivien mindig is elfoglalt, független embernek tartotta magát, akinek számos hobbija és érdeklődési köre volt. Az egyik legfontosabb számára a fitnesz volt – terhessége alatt még személyi edzővel is dolgozott. De miután megszületett a fia, ez az idő és szabadság, hogy magáról gondoskodjon, eltűnt. Öt héttel a fia születése után szülés utáni depressziót diagnosztizáltak nála. "Egyszerűen semmit sem szerettem belőle. Sok minden hiányzott a régi életemből, és rájöttem, mit veszítettem el" – mondja Vivien. De azt mondja, hogy ugyanez nem volt igaz a partnerére. "A férjem már nem bánja annyira mindazt, amiről lemondott. Olyan szülő lett, aki el sem tudja képzelni, hogy távol legyen a fiától." Például szeretne Vivien alkalmanként kettesben utazni a férjével, de a férje nem akarja rokonoknál hagyni a gyermeküket. Mind a szülői mivoltukhoz való eltérő hozzáállásuk, mind az együtt töltött idő hiánya miatt kevésbé kötődik partneréhez – és gyakran még frusztráltabbnak érzi magát vele szemben. A feszültséget fokozza, hogy a most hároméves fiuk jobban szereti a férjét – ez az egyensúlyhiány további keserűséghez vezetett. "Szóbeli szurkálódásokhoz" és frusztráló beszélgetésekhez vezetett, amelyek ritkán oldanak meg valamit. "A vége mindig a kilépés a veszekedésből, és nem a problémamegoldás." – mondja.

Elégedettségi stigma

Sok szülő nem beszél nyíltan ezekről a problémákról – nemhogy segítséget kérne.

Zita vonakodott a barátaival beszélni a házassági problémáiról. "Egyszerűen túl zavarban voltam. És úgy éreztem, hogy mindenki más jobban kezeli a helyzetet, mint én" – mondja. Úgy döntött, hogy egy anyacsoportban osztja meg a nehézségeit – de azonnal megbánta. "Azt mondtam, hogy annyira frusztrált leszek a partnerem miatt, hogy úgy éreztem, lyukat kell ütnöm a falba, hogy kiűzzem a testemből ezt a felgyülemlett dühöt" – mondja. "És senki sem szólt semmit. Teljesen kikészültem. Olyan voltam, hogy: »Jaj, Istenem, valami baj van velem?« Ettől még jobban kikészültem."

Az az elképzelés, hogy a kapcsolatokban mindig nagyon elégedettnek kell lennünk, hogy mindig szexelnünk kell, és mindig boldognak kell lennünk – egyszerűen nem igaz.

Az érzések elfojtása a szülők elszigeteltségének érzését okozza, és eltántorítja őket attól, hogy szakmai segítséget kérjenek, vagy kommunikáljanak partnerükkel. Társadalmi szinten pedig az a csend, hogy milyen gyakori ez, tovább erősíti azt a hiedelmet, hogy ezek a konfliktusok ritkák – ami csak fokozza a megbélyegzést.

Azonban némi szolidaritás is felfedezhető – különösen online. Míg a boldog családokról készült közösségi médiás összefoglalók egyes nehézségekkel küzdő szülőket elszigeteltségbe kényszerítenek, mások támogatást találnak a digitális közösségekben, ahol őszintén megoszthatják a tapasztalataikat.

Zita csak akkor érezte magát kevésbé elszigeteltnek, amikor látta az ilyen típusú bejegyzéseket az interneten. "Rájöttem… hogy ez gyakoribb, mint hiszem – csak az emberek nem beszélnek róla." Amint megértette, hogy nincs egyedül, felhagyott az önváddal a dühkitöréseiért, és ehelyett kiderítette, miért érez így. A partnerével való beszélgetések megindításakor jobban érezte magát.

Sürgős intézkedés

Néhány pár nem tud felépülni ezekből a konfliktusokból, és szakítás mellett döntenek– még akkor is, ha rengeteg erőfeszítést tettek a kapcsolatuk megmentésére. 

A szakértők szerint a párkapcsolatok javításának nagy részét képezheti azoknak a "védő" tényezőknek az ápolása, amelyek pozitív kapcsolatokat teremtenek a párok között. Ezek közé tartozik a világos, nyílt kommunikáció; a megértés és az elismerés érzése; a legalább heti egyszeri együtt töltött idő; és a reális elvárások – különösen az, hogy ne higgyük azt, hogy a partnerünknek minden szempontból ideálisnak kell lennie.

Miután a harmadik gyermekük születése után gyakran veszekedtek, Zita és partnere a párterápiát választották, amely kutatások szerint csökkentheti a párkapcsolati stresszt. Zita elmondása szerint a férje eleinte ellenállt, mivel a segítségkérést a kapcsolatuk kudarcának jelének tekintette. Végül Zita leültette. "Azt mondtam, ha nem akarsz terápiára járni, nem tudom, hogy együtt maradhatunk-e, mert ezt nem folytatom." "Sokat" segített a terápia. Zita rájött, mennyire meg kell változtatnia a kapcsolatukról alkotott nézőpontját. "Még mindig vannak apró veszekedéseink, de úgy érzem, sokkal kevésbé robbanékonyak, mint régen. És úgy érzem, amikor mérgesek vagyunk egymásra, most már ténylegesen megbeszéljük."

Tamás és partnere kapcsolata csak akkor javult, amikor megtanultak jobban kommunikálni. Különösen fontos, hogy "amikor úgy érezzük, hogy valamelyikünk olyan útra tért, ami nem tetszik neki, beszélnünk kell róla" – mondja Tamás. Ma, bár kapcsolatuk dinamikája megváltozott – és még mindig fejlődik –, jó helyzetben vannak, nem kis részben annak köszönhetően, hogy megtanulták szabadon és nyíltan megbeszélni a legnagyobb kihívásokat is.

Az, hogy a párok milyen könnyen tudják rangsorolni kapcsolataikat, változó. Egyeseknek lehet idejük és lehetőségük terápiához vagy gyermekfelügyelethez folyamodni, hogy kettesben tölthessék az időt, míg másoknak nem biztos, hogy rendszeresen megtehetik ezt. Bármilyen módon is ápolhatják a konfliktusban lévő párok a kapcsolataikat, fontos a mielőbbi cselekvés.